A korábbi Linux alapú MeeGo sikertelensége után rendezik a soraikat a gyártók, és Tizen néven új nyiltforráskodú platform létrehozására készülnek, melybe az Intel is beszállt.
A korábbi MeeGo egy kifejezetten mobil eszközökre, tabletekre, netbookokra szánt fejlesztése volt Linux Foundationnak, amelyet 2010-ben jelentett be a Mobile World Congress keretében az Intel és a Nokia. Létrehozásának egyik okaként azt szokták említeni, hogy akkoriban a Microsoft nem támogatta teljes mellszélességgel az Atom processzorok teljes kihasználhatóságát, így ez egy olyan hiánypótló irány volt, melyben még a Novell cég is részt. A mobilplatformok versenyének eredményét azonban nem lehetett teljesen előre látni, ebben a szintén nyíltforráskódú Android veszi át a piaci vezetést, és különböző okok miatt a Nokia is rosszul jött ki a platformok versengéséből.
Ám most új kezdeményezés indult a Linux Foundationnak köszönhetően, és olyan további jelentős résztvevőkkel, mint a Samsung, a LiMo alapítvány, ACCESS, Panasonic Mobile, NEC Casio, NTT DoCoMo, SK Telecom, Telefonica, valamint a Vodafone. Minden résztvevő komoly fejlesztési tapasztalatokkal rendelkezik, mostantól pedig az Intel is csatlakozott ehhez az új nyiltforráskodú projekthez, és támogatni fogja azt az úgynevezett Intel AppUp developer program létrehozásával is. Az új operációs rendszer, amely Tizen néven fut majd, egy ingyenes, nyíltforráskódú Linux alapú operációs rendszer lesz, amelyet a fejlesztők az idők szavára hallgatva már a HTML5 és WAC (Wholesale Applications Community) szabványainak megfelelően készítenek, megjelenési dátuma pedig várhatóan 2012 első negyedéve lesz.
Utolsó kommentek