Waldemar Pawlak, lengyel miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter egy közelmúltban rendezett konferencián azt nyilatkozta, hogy a FLOSS, azaz Free and Open Source Software a XX század legnagyobb sikere. A politikus "The Role of Open Source Software in the innovation economy" címmel tartott előadást Varsóban.
A nyíltforráskód mozgalom szerinte megváltoztatta a világot, és világosan érzékelhető, hogy az a vágy és elképzelés, amely mindezt életre hívta, új ötleteket, új projekteket és sikereket hozott, többek közt kiemelte a Linux operációs rendszer 20 éves évfordulóját és a Wikipédia internetes enciklopédia sikerességét.
Hozzátette, a nyílt forrású megoldásokkal az állami szektorban sok helyen lehetne professzionális módon megvalósítani a működést, ám ehhez hiányzik a hajlandóság, és az emberek jellemzően nem veszik a fáradságot, hogy a megszokott kereskedelmi megoldásokon felül mást is megismerjenek.
A lengyel gazdasági minisztérium egyébként alaposan kiveszi a részét a nyíltforráskód népszerűsítéséből, hiszen áttérésük óta Drupal rendszert használnak tartalomkezelő rendszerként, csoportmunka irányításra pedig a PHPProject webalkalmazását veszik igénybe. Az asztali gépeik közül is sok helyen már desktop Linuxot futtatnak. Varsóban pedig már ezenkívül is több helyen alkalmaznak nyíltforráskódot, például a lengyel értéktőzsde is egy Linux alapú, PHP nyelvű és PostgreSQL adatbázis motorra épülő rendszerrel oldotta meg az online kereskedést.
A lengyel miniszterelnök-helyettes kiemelte még, hogy a FLOSS szerinte olyan szimpatikus elveket, és jó megoldásokat kínál, amelyekre támaszkodva a XXI. században is hatékonyan lehet majd problémákat megoldani.
Utolsó kommentek