Nonprofit szervezet veszi át az OpenOffice.org project működtetését - jelentette be Edward Screven, az Oracle vezető tervezője. Screven nyilatkozatában elmondja, döntésük legfőbb oka "az ingyenes irodai alkalmazások iránti megnövekedett kereslet". Hozzátette, hogy emellett természetesen a "közösség tagjaival együtt továbbra is azért fognak dolgozni, hogy az Open Office sikertörténete folytatódjon. Ennek pedig része, hogy továbbra is támogassák az ODF-hez hasonló sztenderdeket. Mint ismeretes, az ODF, vagyis az Open Document Format 2005 májusában lett létrehozva, mint olyan szabvány, amely a különböző irodai alkalmazások közti átjárhatóságot hivatott segíteni. Független szakmai szervezet hozta létre, és a külső hatásoknak köszönhetően a 2005-ös OpenOffice.org-ban való debütálása után mintegy négy évvel már a Microsoft Office is használja.
Bizakodásra adhat okot a nyílt forráskódú szoftverek kedvelőinek, hogy Screven hangsúlyozta, az Oracle továbbra is támogatni fogja az általa menedzselt open-source rendszereket. Ilyen a Linuxok népes családja, valamint a MySQL adatbázis kezelő rendszer is. Ahogy fogalmazott, "az Oracle kifejezetten nagy hangsúlyt fektet az üzleti és kormyányati ügyfelek által egyre nagyobb számban átvett Linux és MySQL alapú megoldások további fejlesztésére". Bár érdekesség, hogy az adatbázis kezelő rendszerükkel kapcsolatos díjakat éppen a közelmúltban emelte meg a cég. Egyes feltételezések szerint az OpenOffice üzleti célű licenszeinek az értékesítésével gondjai akadtak, és ez alapozza meg mostani bejelentésüket.
Utolsó kommentek